2014. február 21., péntek

Ónix

Bejegyezte: 1995 dátum: péntek, február 21, 2014
Spoilert tartalmazhat az előző kötetre nézve!!!

Tartalom:
"Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…"


Én és a könyv: 
Imádtam az első kötetet!!! Aztán anyum legjobb barátnője megvette nekem ajándékba. ^^

Véleményem:
Jó, hát most ki kellene találnom valami értelmeset azon kívül, hogy: Wááá és Daemon légy az enyém! XD 
Azaz nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni. XD
Szóval: 
Mit is írjak? Mit is? XD Úgy imádtam! Úgy imádtam! :D Annyit nevettem és mosolyogtam, hogy anya és az osztálytársaim (mivel a suliba is magammal vittem) folyamatosan úgy néztek rám, mintha meghülyültem volna. XD Folyamat bennem volt az érzés – pont, mint az elsőnél is –, hogy ez a könyv külön az én ízlésemnek íródott. ^^ Mintha az írónő megkérdezte volna tőlem, hogy miket szeretek és utána írta volna meg a sorozatot. :D
Daemon egy tökéletesség! Pont az a fajta karakter, akit imádok. Oda vagyok érte, hogy ilyen kis bunkó, pimasz, nagyképű és szarkasztikus. Ebben a kötetben pedig még többet szolgáltat ezekből a tulajdonságaiból. Haláli volt például, amikor Blaket nem volt hajlandó a nevén hívni és mindig kitalált neki valami mást. Nagyon imádtam azt is, amikor Ő és Katy együtt készítettek videót a blogra. :)
Katy pedig sok mindenben hasonlít rám, ezért is azonosulok vele könnyen. Bár ebben a kötetben néha fogtam a fejemet, amikor butaságot csinált… vagy hisztizett. De nem tudtam rá haragudni. 
Blake - avagy az új szereplő - az elejétől kezdve bosszantott... legszívesebben bemásztam volna a könyvbe és kilökdöstem volna a lapok közül. XD 
A történet fordulatos, érdekes, vicces és magával ragadó! Sehol se untam, mert ha épp semmi sem történ, akkor is vicces volt és letehetetlen. Ráadásul én nem is gondoltam volna, hogy a Védelmi minisztériumnak ilyenek a valódi tervei - persze ezzel kapcsolatban még van mit megtudni. A vég, az pedig egyszerűen őrjítő.  Legszívesebben rögtön olvasnám is a folytatását, de erre még várnom kell. :(
Ui: TUDNI AKAROM, HOGY MIT ÍRT DAEMON A LEVÉLBE!!!! XDDD Miért? Miért nem tudhatom én is?

Ami nagyon tetszett:
Minden!!!

Ami nem tetszett:
Miért kellett éppen így abbahagyni? XD Az írók totál kikészítenek! XD (De éppen ezért imádjuk őket :D)



Kedvenc idézetem:

"Úgy nézett rám, mintha én volnék a világon az utolsó darab csoki."

Idézet:
"Lesa üzeni, hogy Daemon ma nagyon szexi. 
Egyetértek vele. 
Némán nevetve aláírtam. 
Daemon mindig szexi!!! 
Kihajoltam a padból, hogy visszapasszoljam a papírt Carissának, de egyszerre eltűnt az ujjaim közül. Bunkó! 
Eltátott szájjal, égő arccal megfordultam, és Daemonra meredtem. Vigyorogva tartotta maga elé a papírt. 
– Nem illik órán levelezni – mormolta. 
– Add vissza! – sziszegtem. Daemon a fejét rázta, és én, na meg Carissa és Lesa legnagyobb rémületére, kibontotta a papírt. Szerettem volna meghalni, amikor ragyogó szeme végigszaladt az üzeneteken, és pontosan láttam, mikor ér az én soraimhoz, mert szemöldöke a magasba szökött. Elvigyorodott, a szájával vette le a tolláról a kupakot, aztán odaírt valamit a lap aljára. Nyögve Lesáékra néztem. Lesának leesett az álla, Carissa pedig épp úgy elvörösödött, mint én. Jó ég! Meddig írogat még? 
Végre befejezte, visszahajtogatta a papírt, és a kezembe nyomta. 
– Tessék, cica. 
– Utállak. – Megfordultam, éppen idejében, mert a tanár járkálni kezdett. Amikor visszaért a táblához, magam elé tettem az átkozott levelet, óvatosan, mintha bomba volna. Lassan, vigyázva nyitottam ki. 
És egy kicsit még jobban meghaltam. 
Ez a papír soha, de soha nem láthat újra napvilágot. 
Visszahajtogattam, és merev mozdulatokkal a táskámba gyűrtem. Az egész testem lángolt. 
Daemon halkan nevetett mögöttem."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review