2014. augusztus 22., péntek

Kihívás: Könyvek és ellentéteik

Bejegyezte: 1995 dátum: péntek, augusztus 22, 2014


Bia mondta, hogy csináljam meg, és én szót fogadtam XD
Kevin a Zolvasó videójából.






Legrégebbi könyv a gyűjteményemben
Alkonyat

Hmmm! A legrégebbi könyvem az Alkonyat. Előtte is olvastam, csak állandóan a könyvtárba járkáltam. A mesekönyveim meg már nincsenek meg és igazából ez volt az első regény, amit én magam kértem, hogy vegyék meg nekem. XD Nyolcadikos voltam és a Tescoba kaptam meg anyuéktól, hogy ne duzzogjak. :P Mivel éppen akkor költöztünk és ez nekem cseppet sem tetszett. XD





Legújabb könyv a gyűjteményemben
Sötétség illata és Sötétség érintése
Augusztus 19.-én bementünk az öcsémmel és anyuval a városba. Megrohamoztam az Alexandrát, amíg ők bementek a Sparba. Ezt a két kis szépséget nem hagyhattam ott, a kettő csak 1200 Ft volt. :D Remélem, hogy tetszeni fognak. :D De még mielőtt elkezdhetném őket, be kell fejeznem egy másikat... Jujj! Még nagyon sok van vissza.









Legolcsóbb könyvem
Love Factor

Szintén Alexandra és szintén egy akció, mivel ezt a regényt potompénzért mindössze 340 forintért szereztem meg. (Na, ez úgy hangzott, mint valami házalós szöveg XD)
Szóval a regény története a következő:
Sziszi megy Biához kicsit lazulni.
Bia: Menjünk be Kaposvárra.
Sziszi: Juhúúú.
Bia és Sziszi mennek és mennek, aztán meglátják az első könyvesboltot.
Bia: Be menjünk?
Sziszi: Még szép.
Bemennek, elücsörögnek egy jó ideig, aztán mennek tovább. Újabb könyvesbolt és abba is betérnek. Na onnan már nem jönnek ki üres kézzel és ezután már nincs megállás. XD Végül utoljára betérnek az Alexandrába.
Sziszi: Jajj! Bia ezt nézd, csak 340 Ft.
Bia: Hűű! Az tök jó!
Sziszi: Megveszem!!!!!!!
És már rohant is a pénztárhoz. VÉGE!
Szóval a nyaralásomról úgy tértem haza, hogy vettem öt darab könyvet. Persze Bia sem ment haza üres kézzel. Na igen, ez van ha összeeresztesz két könyvmolyt, akiknél még pénz is van. XD





Legdrágább könyvem
...

Igazából, nekem nincsenek olyan drága könyveim. Van egy ami eredetileg 4000, de akciósan kaptam 50%-os leárazással. XD
A másik, ami még drága volt azaz Újhold, de azt meg eladtam. XD Szóval.... Jelenleg nincs egy könyvem se, ami drágább lett volna 3000 forintnál.






Egy könyv női főszereplővel
Rubinvörös

Jesszus XD Nekem szinte csak női főhőseim vannak. XD
De, ha egyet kell választanom, akkor:
Gweny az egyik kedvenc főhősnőm. Imádom, hogy vicces, bátor, talpraesett. Persze a sztori nem csak róla szól és igen, van egy helyes szívtiprónk is. De ha nagyon belegondolunk, akkor Gweny a főhős és nem Gideon -aki jelenesetben a főszereplő pasija, aki történetesen tud vívni is. XD
Aláírom, hogy vannak nála menőbb főhősnők is -akik lövöldöznek, jól bánnak a fegyverekkel, tudnak harcolni stb. -, de nekem akkor is ő marad az egyik kedvencem.






Egy könyv férfi főszereplővel

Útvesztő és Villámtolvaj

Azért hoztam kettőt, mert nekem összesen ez a két pasiközpontú könyvem van csupán. XD Mivel jó magam lány vagyok, szívesebben bújok női szemszögbe. Deeee, szeretem a váltott szemszögeket is Pl: Legenda, Vonzás szabályai stb.
Na ugye a Villámtolvajt a többségnek nem kell bemutatni. Szeretjük, imádjuk!
Az Útvesztőt meg megint csak nem kell bemutatni, mert lassan már mindenki azért visítozik, mert Dylan lesz a film főhőse és, hogy milyen helyes stb. stb. (Ráadásul már nem kell sokat várni és mehetünk a moziba!!!) Viszont itt azt sem szabad elfelejteni, hogy a könyv nagyon jó és érdekes. Nekem az egyik kedvenc regényem.







Egy könyv, amit gyorsan elolvastam

Vérvonalak

Alapból is elég gyorsan olvasok - egy vagy három nap. (Habár mostanság belassultam. Lehet, hogy öregszem? O.o) Főleg, ha még tetszik is az adott könyv. 
A vérvonalakat már kétszer is elolvastam, de még mindig imádom és csakúgy peregnek a lapok.
Adriant még jobban megszerettem (Bár ki ne szeretné? IGEN, BIA!!! TUDOM, HOGY TE NEM XDDD) és még mindig imádom azt a vámpír világot, amit Mead felépített. Órákig tudnék áradozni erről a könyvről. *-*







Egy könyv, amit lassan olvastam
A csodák kora

Jó! Van könyv ami tovább tartott, mint ez de most csak a sajátok közül válogattam. (Hozhattam volna a Touch - t is, de azt meg már eladtam XD Szóval már az sincs a saját kis-könyvtáramban)
Nem rossz könyv és azt se mondhatnám, hogy nem tetszett. Igazán elgondolkodtató és érdekes a stílusa, de nagyon lassú és izgalom vagy akció nincs benne. Poénok meg aztán pláne nincsenek.  Én meg pont ezeket a dolgokat szeretem, szóval magamhoz képest lassan haladtam vele.




Egy könyv csini borítóval

Párválasztó

Na, ez az a regény, aminek szó-szerint csini a borítója.
Ez nem azt jelenti, hogy ez lenne a kedvenc borítóm. De ezt nem hagyhattam ki, és most szó-szerint vettem a dolgot. XD 
Szóval ezt a regényt a borítója miatt vettem meg. Megláttam és tudtam, hogy nekem ez kell! A főszereplőnk látható a borítón, méghozzá szép estélyi ruhában. Nekem kicsit túl sok a fodor, de azért nézni jó.
Amúgy gyakran megesik velem, hogy borító miatt veszek könyvet. XD






Egy könyv szörnyű borítóval
Véres naplemente

Khm... Hát végül is illik a sztorihoz, de attól még nekem nem tetszik a borító. A könyvet se olvastam, ajándékba kaptam. Én megpróbáltam elolvasni! Tényleg megpróbáltam! XD De kb. a 12. oldalig jutottam. NEM nekem való. Valami szamurájos, de asszem tengerészek is vannak benne, meg valami kis srác, aki leskelődik... O.o









Egy könyv hazai író tollából
Boszorka fénye.


Háhá! XD Nekem ilyen csak egy van. Volt még a Jóslatok hálójában, de mivel nem tetszett eladtam. Úgyhogy maradt a Boszorka fénye és ennyi! Tényleg! Ez az egyetlen magyar szerzőtől származó könyvem. (Hacsak a tankönyvek nem számítanak... XD) Viszont olvasni már olvastam többet is pl: SzJG sorozat, Enigma stb.











Egy könyv külföldi író tollából
Angyalok bukása
Ugye az előbb meséltem, hogy egyetlen magyar szerzős könyvem van. A többi mind külföldi. Szóval nem igazán tudtam, hogy ide mit hozzak. XD Az Időtlen szerelem trilógia például német írónőtől származik. Viszont azt már hoztam egyszer, úgyhogy most az Angyalok bukását választottam. A szerző amerikai és nekem nagyon tetszett ez a regény. Pont olyan volt, amilyenre vágytam és számítottam.









Egy vékony könyv
Love.com

Nincsenek úgy igazán vékony könyveim. Mindegyik van legalább 300 oldal, úgyhogy hoztam egy mangát. A mangák picik és vékonyak is :D Tudtommal maximum 230 oldal körül van a legtöbb.










Egy vastag könyv
A szabadulás
Hát még magam is ledöbbentem, amikor megláttam, hogy ez a könyv 834 oldalas.  Kisebb fajta sokkot kaptam. 
Az Alexandrában megláttam és nagy vidáman megvettem. (Jobban mondva a nevelőapám vette meg nekem) 
Néztem én, hogy milyen sok lap. Gondoltam magamban: Hmm, olyan 550 oldal, talán 600.
Aztán itthon jött a ledöbbenés, hogy mennyire hosszú. Jelenleg éppen a 253 oldalán tartok. Lassan haladok de ez nem azt jelenti, hogy rossz. :D
Ui: szintén az Alexandrás leárazáson szereztem be.
Uui: Levettem a védőborítást, mert olvasás közben az engem zavar XD Szóval azt képzeljétek oda :D






Egy olyan könyv, ami egy sorozat része

Született tehetség
Ahm... Hát szinte csak sorozataim vannak. Sőt, ha belegondolok... Egy szem különálló regényem van csak. XD Eléggé elgondolkodtam rajta, hogy ugyan - a sok közül - melyiket hozzam, de végül is a Született tehetséget választottam. Van nekem ugyanis három kedvenc trilógiám, és ebbe a Legenda trilógia is beletartozik és a három közül ez az egyetlen, amelyiknek még nem jelent meg a befejezése. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra és már alig várom, hogy az utolsó kötetet a kezemben tarthassam. JELENJ MÁR MEG!!! LÉGYSZÍVES! :D






Stand alone könyv


Nyugalom tengere 

Tátárááá! Ezt a regényt éppen azért szerettem volna, mert különálló és nincs folytatása. Aztán most, hogy csináltam ezt a kis kihívást rá kellett jönnöm, hogy nincs is több különálló regényem. Vagyis... Ha jól tudom, akkor a Csodák kora is csak egy kötet. :D
Tetszett ez a könyv, de nem lett kedvenc. 
Legjobban Drewet szerettem és bár direkt azért vettem meg a regényt, mert egy kötet, azért szívesen olvasnék még egy könyvet, ami Drewről szól és abban feltűnhetnének a régi szereplők is. :)









Egy romantikus könyv
Szeretni bolondulásig

Szinte minden könyvemben van romantikus szál. Még ha csak egy kicsi is, de van. Viszont nem szeretem azokat a regényeket, amik másról se szólnak csak a szerelemről. (Persze akad kivétel XD)
Szóval eléggé nehezen döntöttem el, hogy ide mit hozzak.
A Szeretni bolondulásig szerintem eléggé romantikus.Persze nem csak azon van a hangsúly, hanem a lelki-sérülésen és azon, hogyan hullott majdnem darabokra egy család. Mondjuk engem nem kifejezetten nyűgözött le.










Egy akciódús könyv

Üvegtrón


Van-e jobb egy halálig tartó csatánál? Igen! :D Ha abban a csatában egy menő főhősnő is szerepel, ráadásul még mágia is akad.
Szerintem az Üvegtrón a maga 500 akárhány oldalával - most meg nem nézem, hogy pontosan mennyi -, nagyon izgalmas és nem unja az ember. Nagyon gyorsan belevetjük magunkat a csatába, aminek nem kicsi a tétje és izgulunk, hogy mi fog történni hőseinkkel. Természetesen a romantika sem maradhat el.
 Egy nap alatt befejeztem. 








Egy vidám könyv
Ónix
Jó lehet, hogy valaki most hülyének néz, de nem baj.
Az egyik legviccesebb könyveimnek a Luxen sorozatot tartom. Kevés könyv van, ami olyan jól meg tud nevettetni, mint ezek. Daemon és Katy dumája eszméletlen jó. 

Többször is megkaptam azt a tipikus "Ennek meg mi baja van?" nézést, mert hangosan felnevettem olvasás közben. Még anyunak is több részt felolvastam és bár fogalma sem volt arról, hogy miről szól a könyv mégis tudott rajta nevetni és még meg is jegyezte, hogy biztos jó lehet. ( Ő nem szeret olvasni XD)







Egy szomorú könyv
A könyv nyaral! A képen a második
kötet látható.
Virágok a padláson
A regényem, ami most éppen nyaral. (Bia, vigyázz a kicsikémre! *-*)
Nem szeretem a szomorú könyveket. Vagyis... inkább nagyon kevés az olyan, ami tetszik. Viszont ez a regény képes volt megsiratni, de nagyon és többször is le kellett tennem, mert annyira durva volt. Ezt a regényt egyáltalán nem nevezhetem vidámnak, még úgy pillanatnyilag sem. 
Szóval mivel a könyvecske nyaral, ezért a folytatást fényképeztem le - ami nem lett olyan jó, mint az első...







VÉGE! :) 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review