2015. december 31., csütörtök

Viszlát 2015!

Bejegyezte: 1995 dátum: csütörtök, december 31, 2015
Viszlát 2015! Helló 2016! *-*
Itt az év végi bejegyzésem. :) Egy kis összefoglalás 2015-ről.

2015-ben 108 bejegyzésre futotta.
A blog is szép új külsőt kapott, amit az egyik barátnőmnek köszönhetek - megint nagyon köszi.
Ennek örömére pedig megszerveztem a blog legelső nyereményjátékát is.^^ Ami hatalmas örömömre nagy népszerűségnek örvendett és sok pozitív visszajelzést kaptam a résztvevőktől. Remélem, hogy jövőre minimum egyet megint tudok majd rendezni. :)
Mindenkinek köszi, aki ebben az évben akárcsak egyszer ide tévedt :)

Na, de akkor tényleg jöjjön az összefoglalás:


Mangával együtt, 209 könyvet olvastam. :D
Összesen 44 könyvet szereztem be - leszámítva azokat, amiktől még ebben az évben meg is váltam.
:D
Ebből hármat nyertem. Kettő recenziós példány volt. Hatot cseréltem. Hetet pedig ajándékba kaptam, rokontól vagy barátoktól.
Animével együtt, 301 filmet néztem. :)


Kedvencek lettek:
Könyv
Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos( John Cleaver trilógia)
Dan Wells: Az ördög egyetlen barátja.
Rick Riordan: Percy Jackson és az Olimposziak (Az első részt még régen olvastam, de csak ebben az évben jutottam el odáig, hogy elolvastam a többi kötetet is és hatalmas kedvenc lett :D)
Rick Riordan: Elveszett hős
Cassandra Clare: Pokoli szerkezetek – A hercegnő
Cassandra Clare: Mennyei tűz városa
Kresley Cole: Poison Princess – Méreghercegnő
Jennifer A. Nielsen: The False Prince – A hamis herceg
Brigid Kemmerer: Spark – Szikra
Julianne Donaldson: Edenbrooke
Veronica Rossi: Végtelen ég alatt
Wendelin Van Draanen: Flipped
Julia Quinn: Mr. Bridgerton csábítása
James Dashner: Tűzpróba
Ilona Andrews: Mágikus találkozás

Manga
Yuki Kaori: Ludwig Kakumei

Kedvenc fantasy:
Kicsit nehezen döntöttem, hisz az összesben látható, hogy jó sok fantasy van a kedvenceim között :D
De végül úgy döntöttem a Méreghercegnőt választom, mivel első és második olvasásra is lehengerelte. Plusz még egy könyv se volt rám olyan hatással, hogy egy éven belül kétszer is elolvassam :D A története egyedi és a szereplőket is nagyon szerettem. Evie pedig szuper jellemfejlődésen megy át, amit mindig szeretek a könyvekben.

Kedvenc disztópia:
Nagyon gondolkodtam, hogy mit válasszak. Tűzpróba? Vagy legyen inkább a Végtelen ég alatt? Mind a kettő nagyon tetszett. De végül...
Végtelen ég alatt: Az év egyik legnagyobb pozitív csalódása. :D Kezdetben azt hittem, hogy hülyeség lesz, aztán szuper jó lett és nagyon megszerettem. Bár még sok a lezáratlan szál.

Kedvenc romantikus: 
Na, ezen nem gondolkodtam sokat. :D Kettő van. Sehogy se tudnék a kettő közül választani, mert mind a kettő szuper-aranyos és vicces és imádnivaló mind a főhősnő, mind a főhős.
Edenbrooke és Mr. Bridgerton csábítása.

Legjobb szomorkás hangulatú könyv: 
Hazudósok: Egyértelmű volt. A könyv, aminek sikerült úgy igazán megsiratnia, mert bár az ember tudja, hogy mi fog következni(legalábbis én sejtettem), mégis összetöri a szíved.

Kedvenc krimi:
Nem nagyon olvasok krimit, pedig amúgy szeretem. Csak nehezen találok olyat, ami tényleg megfog magának. Az ördög egyetlen barátja viszont ilyen, ahogy az egész John Cleaver trilógia. Hasonló korú a főszereplő és még fantasy is vegyül bele.

Kedvenc horror: 
Horrort se nagyon olvasok, pedig magát a műfajt szeretem - csak inkább a filmekben részesítem előnyben. Viszont azért ebben az évben volt horrorisztikus olvasásom. Zombiiis könyv. *-*
Éles helyzet.

Kedvenc vicces hangulatú:
Opposition – Ellenállás: Daemon humora verhetetlen. xD Főleg, ha Katyvel éppen veszekednek. Az írónő nagyon jól kitalálta az össze párbeszédet. ^^

Legszebb borító ebből az évből:
Silber – Az álmok első könyve: És élőben sokkal szebb a borító, szerintem. Nekem nagyon tetszik.

Legcsúnyább borító ebből az évből:
Nehezen döntöttem, mert három könyvet is olvastam idén, amit borító alapján a "Jujj" kategóriába sorolok. Eléggé félrenyúltak vele a készítők szerintem. A Végtelen ég alatt borítóját nagyon elrontották ahhoz képest, hogy a külföldi milyen szép. Illetve, ami nekem még nagyon nem tetszik az a D.A.C. - Egy új élet. És tudom, hogy hármat mondtam xD De végül ez között a kettő között nem tudtam dönteni. 



Tetszett annyira, hogy megnézzem máskor is:
Film
Bűbáj (Tudom, hogy régi, de én most láttam először :D)
Hétköznapi vámpírok
Bridget Jones: Mindjárt megőrülök!  (Ez is régi és még csak most láttam először. Ráadásul kapásból a második részt.)
Hangya
Bosszúállók – Ultron kora
A kém
Agymanók (mese)
Csingiling és a Soharém legendája (mese)
Végre otthon!(mese)

Sorozat 
Teen Wolf (Az év legnagyobb felfedezése számomra. Imádtam. Bár még nem néztem meg az összes évadot ^^)

Anime
Noragami Aragoto
Dance with Devils

Nagy csalódások:
Könyv:
Eva Kavian: Nem akartam vele élni
Christine Biernath: Gólyaregény
Jamie McGuire: Red Hill
Kathryn Taylor: Felszabadulva
H. Rose: Xavér
M. Leighton: Down to You – Rajtad áll
Nicole Williams: Crash – Zuhanás
Maggie Stiefvater: The Raven Boys – A hollófiúk
Michael Grant · Katherine Applegate: Eve & Adam – Éva és Ádám
Jessica Shirvington: Embrace – Elhívás

Könyves álompasik ebben az évben:
Gabriel Merrick - Szikra
Jackson Deveaux - Méreghercegnő
Colin Bridgerton - Mr. Bridgerton csábítása
Philip Wyndham - Edenbrooke
Cole Holland - Alice im Zombieland
Nem álom pasik, de imádottak:
John Wayne Cleaver - Nem vagyok sorozatgyilkos stb.
Percy Jackson - Szörnyek tengere stb.
Sage - Hamis herceg

Menő könyves főhősnők ebből az évből:
Annabeth Chase - Szörnyek tengere stb.
Layne Forrest  - Szikra
Penelope Featherington - Mr. Bridgerton csábítása
Evangeline "Evie" Greene - Méreghercegnő
Olivia "Liv" Silber - Silber

Legjobb könyves párok ebből az évből:
Gabriel Merric és Layne Forrest - Szikra
Philip Wyndham és Marianne Daventry - Edenbrooke
Colin Bridgerton és Penelope Featherington - Mr. Bridgerton csábítása
Aelyx és Cara Sweeney - Elidegenítve
Jackson Deveaux és Evie Greene -Méreghercegnő
És még volna kettő, de azok spoileresek, szóval kimaradnak a listából ^^

Legutáltabb könyves karakterek ebből az évből:
Faythe Sanders - Stray: Kóborok
Claire Morgan - Csábítások és csemegék
Violet - Embrace: Elhívás
Sylvia - Nem akartam vele élni
Miranda - Red Hill
Nadine - Gólyaregény


BOLDOG ÚJ ÉVET!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 

Minden ami vélemény Template by Ipietoon Blogger Template | Gadget Review